2013. február 5., kedd

Háromszög - nem négy, se nem kettő!


”Das Dreieck” lakásszövetkezet Zürichben

A közösség története egészen a 19. század elejéig is visszanyúlhatna, de itt inkább csak az újjászületéséről írunk. 1988 Zürich városa egy építészeti pályázatot írt ki a területre, amelynek győztes pályamunkái a területen lévő épületek jelentős részét lerombolták és néhány új, sokkal nagyobb léptékű épületet helyeztek a helyükre. Ezt akkor egy - főleg építészekből álló - csoport nehezményezte, s elkezdte a projekt hasznosságát, értékét megkérdőjelezni. Lakossági fórumokon, folyamatos diskurzusok segítségével sikerült először elérni, hogy ne rombolják le a meglévő értékes épületállományt, majd egy lakásszövetezetté alakulva létrehozni a mostani színes egyveleget.
A felújított 10 meglévő épületből és 2 új házból álló együttesben jelenleg kb. 150 ember (1-75 évesek) lakik és további kb. 60 dolgozik. Céljuk egy olyan szociális, kulturális, etnikai mix létrehozása volt, akik közösen együtt élve, dolgozva "küzdhetnek" a kapitalizmus kizsákmányoló rendszere ellen, illetve közösségként próbálnak egy élhetőbb, szociálisabb, környezettudatosabb jövőt létrehozni.
A 60 lakás mellett (kis loftlakástól a nagy lakóközösségig) további 15 üzlet és gasztorónómiai helyiség illetve 15 iroda is helyet kapott, ezzel is segítve a lakók, környék folyamatos "párbeszédét" a várossal.

a honlapon átnézhető milyen 
üzletek, bisztók, helyiségek vannak
a sarok - földszinjén a Bisztóval
az egyik új építésű ház
a belső udvar és a mosoda a földszinten
a belső udvar
a hús- és sajtüzlet kirakata

Forrás: az első ábra a közösség honlapjáról (http://www.dasdreieck.ch/index.php?id=5#), míg a fotók saját forrásból valók.

Kapcsolódó cikkek, weblapok:

http://www.dasdreieck.ch

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése